Rólam
Álomból valóság
Ici-pici totyogós korom óta, tátott szájjal néztem a dokumentumfilmeket (főképp Sir David Attenborough műveit) és álmodoztam arról, hogy talán egy nap majd én is eljutok a sárkányok, dzsungelek és idegen kultúrák földjére, ahol furcsa dolgokat ehetek, pálmafák vannak és fehér homokos elhagyatott strandok, korallzátonyokkal és színes halakkal.
Ezek az álmaim sokáig megvalósítatlanok maradtak, bedaráltak a hétköznapok, az élet. Aztán egy nap úgy keltem fel, hogy ha most nem indulok el akkor soha sem fogom látni ezeket a helyeket. Ekkor nekiálltam megszervezni az utat, és megpályáztam egy ösztöndíjat, Indonéziába. Csodák csodájára (holott korábban soha nem nyertem semmit), megnyertem az ösztöndíjat, és minden a legjobban alakult, úgy ahogy álmodni sem mertem volna róla.
Valahogy a sors is úgy akarta, hogy kijussak Ázsiába.
Ezen az oldalon az kalandjaimat és az általam érdekesnek tartott dolgokat osztom meg az érdeklődőkkel. Természetesen egy év Ázsia után nem volt megállás... ahogy a jó öreg Bilbo mondta Frodónak: “Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová. “ J.R.R. Tolkien
Utazásaim alatt a kultúra hálójában megcsillanó embert keresem. A kultúra hatását a személyiségre, a világra - és fordítva. A világot nem betűkből és sík képernyőkből szeretném felfedezni, hanem a saját bőrömön akarom tapasztalni, megízlelni, megemészteni.
Küldetésemnek érzem, hogy minél több embernek megmutassam, hogy mennyire gyönyörű a világ, mennyire színes az emberiség és a másság nem probléma forrása, hanem fűszere az életnek. Szeretnék egy világra nyitott, elfogadó kis közösséget alkotni itt, veletek!
Szeretnél többet tudni a világról? Én is! Fedezzük fel együtt!
Hajdu Ráfis Flóra
