Komodó Hercegnője - Legenda

komodo

Saját fordítás, egy indonéz legenda alapján 

 

Réges-régen, amikor még a világ kisebb volt, és a benne élő lények pedig nagyobbak, élt Komodó szigetén egy férfi Empu Najo és a felesége, Lea. Az első emberek között voltak, akik a szigetre költöztek, egy kis öbölbe, amit Loh Lawinak hívtak. A falu első embere és vezére Empu Najo volt. A falut rendszeresen támadta a kíméletlen Bajo törzs, akik hajókon éltek onnan támadták Empu Najo faluját. Kiváló kardvívók voltak, olyan magasra tudták tartani a kardjukat, hogy megcsillant a nap fényében. Amikor Empu Najo vagy a falu valamelyik másik lakója meglátta a tengeren megcsillanó kardokat, riasztották a falut, és mindenki elmenekült a hegyekbe, hátrahagyva az otthonaikat, minden ingóságukat. Így élt Empu Najo népe, félelemben.

Egy nap, Empu Najo maga köré gyűjtötte a falu népét és így szólt: Fiaim, nem élhetünk így tovább! Muszáj innen elköltöznünk! A Bajo-k addig fognak minket támadni, ameddig már semmink sem marad, űzött vadak leszünk a saját otthonainkban. Azt javaslom, hogy költözzünk fel a hegyekbe és gazdálkodjunk! Ültessünk rizst, szedjünk gyümölcsöt és vadásszunk őzre és vadmalacra amelyben az erdő igencsak gazdag! Nem szűkölködnénk semmiben.

Így hát Empu Najo népe felkeredett, hogy új otthonra találjon a hegyekben, messze a Bajo-któl, házakat építettek az erdő pálmafáiból, és kertészkedtek, békében. Az új falujukat Najo-nak nevezték, Empu Najo iránti tiszteletből, hiszen ő mentette meg őket.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen egy nagyon fontos dolog történt az utolsó estén, amit az öbölbéli kis falujukban töltöttek: Empu Najo felesége, Lea áldott állapotba került. Éppencsak elkészült az új falu, amikor Lea vajúdni kezdett. A falunak nem volt bábája, mert az egyetlen egy bábájukat elragadták a Bajo-k. Azokban az időkben, bába nélkül csak egy mód volt a szülésre, ha bármi probléma akadt: kést kellett használni.

Így hát Empu Najo-nak kellett segítenie a feleségének a szülésben. Biztos kézzel megejtette a bemetszést ahogy megérezte a baba fejét. Ekkor hirtelen feltámadt a szél, felkapta a száraz leveleket és befújta a szobába az ablakon át és a levelek mintha életre keltek volna, körbe-körbe táncoltak Lea körül, akit megvilágítottak a lenyugvó nap utolsó sugarai. Empu Najo felhördült, a furcsa jelenség láttán.

Furcsa volt bizony, ahogy az is, hogy Lea nem csak egy emberfiút szült, hanem egy kislányt is aki viszont nem volt ember. A lánynak pikkelyes, kemény bőre volt, fekete szemei és…. Farka. Először nem hitt a szemének, de a lányka a hatalmas sárkányokra emlékeztette amelyeket a szavannákon látott, amelyek a falujuk mögött kezdődtek.

-Kisfiú….-  mondta Empu Najo bizonytalanul, miközben felnézett a feleségére. Aki nem lélegzett már többé.

the womb si gerong orah small

Empu Najo-nak nem volt ideje gyászolnia a feleségét, hiszen két újszülöttel kellett foglalkoznia, egyedül. A fiának a Si Gerong nevet adta a lányát pedig Orah-nak keresztelte. Mézes kecsketejjel etette őket, és mind a ketten gyorsan meg is erősödtek. Amikor  a bátyja éppen csak kapaszkodva de fel már tudott állni, Orah az utcát fedezte fel és fákra mászott. Sokkal gyorsabban nőtt mint a bátyja. Ugyan még mézes-kecsetejen élt, de nagyon érdekelték a szomszéd csirkéi. Amikor pedig elkezdte megtámadni őket, a szomszéd Empu Najo-hoz fordult segítségért. Empu Najo akkor így szólt Orah-hoz: - Lányom, adok én neked húst - mondta neki - de tilos megtámadnod a kecskéket és a csirkéket!

Telt múlt az idő, Orah pedig tartotta magát apja kéréséhez, nem bántotta a falu állatait. A falusiakat viszont elkezdte zavarni, hogy egy sárkány lány él közöttük. Egyedül a bátyja, Si Gerong és az apja törődtek vele, a falusiak levegőnek nézték. Si Gerong jobban szeretett a húgával játszani mint bármelyik másik gyerekkel a faluban -  együtt másztak fára, fedezték fel a barlangokat és kergették a pulykákat akik az erdőben éltek.

Egy nap, Orah eltűnt. Hajnalban felkelt és elindult az erdőbe. - Vissza fog jönni, ugye? - kérdezte Si Gerong az apjától. - Ne aggódj, haza fog térni - válaszolt Empu Najo. De közben a szíve nyugtalan volt.

Este Orah valóban hazatért. Si Gerong a nyakába ugrott, örömében, Empu Najo pedig mosolygott, de nem szólt egy szót sem. Tudta, hogy a lánya meglátogatta a vad sárkányokat a szavannán. Orah egy hétig otthon volt, mielőtt újra eltűnt. Most viszont nem jött haza két napig, és amikor hazaért nem kért enni sem. Empu Najo tudta, hogy megtanulta hogyan kell vadászni.

Orah időről-időre eltűnt. A faluban egyre kevesebb időt töltött, az erdőben pedig egyre többet. Végül, már csak olyan 10 naponta tért vissza a faluba. Az egyik reggel, ahogy Si Gerong felébredt, a Orah az ágya mellett feküdt. Egymás szemébe néztek, ezután Orah elfordult és elment. Si Gerong tudta, hogy soha többé nem jön vissza.

Teltek-múltak az évek, Si Gerong elfeledkezett a sárkánytestvéréről, talán azért mert így nem fájt annyira Orah hiánya számára. Férfivá erős és bölcs férfivá cseperedett. Olyan ügyes kertész lett,  hogy a legsatnyább növénykéből is gyönyörű bokrot tudott nevelni, megtanulta az erdei növények gyógyhatásait, és gyógyszereket készített belőlük. De leginkább a ügyes vadászként ismerte a falu. Nem volt vadmalac, őz, olyan gyors hogy elkerülje a lándzsáját, amit olyan ügyesen használt, mintha a keze meghosszabbított része volna.

Egy nap, Si Gerong az erdő szélén vadászott, közel a szavannához, amikor susogó hangot hallott,  a patak felől. Megállt és figyelt. A patak mellett állt egy csodálatos szarvas, hatalmas, királyi aganccsal, élénk csillogó szemmel. Si Gerong biztos volt abban, hogy ez a szarvas az övé lesz, így lassan elindult felé, hogy ledöfje a lándzsájával. Hangtalanul lopakodott a szarvas felé, majd összegyűjtötte minden erejét, és elugrott a szarvas irányába, lándzsáját a magasba emelve. Ebben a pillanatban, egy másik alak tűnt fel a szarvas mögül, tágra nyitott szájjal, hatalmas szemekkel amelyek olyan feketék voltak mint a szén, és a szarvasra szegeződtek amely rémületében meg sem tudott mozdulni. Egy sárkány volt, a legnagyobb amit Si Gerong valaha látott.

Reflexszerűen a sárkány felé emelte a lándzsáját, a sárkány pedig lehajtotta a fejét, miközben a szarvas feleszmélt és eltűnt az erdő sűrűjében. Hirtelen egy ragyogó női alak tűnt fel a sárkány és Si Gerong között. - Tedd le a lándzsád, fiam - szólt a hölgy. - Megölnéd a saját testvéred?

 

Si Gerong ekkor hirtelen újra emlékezett mindenre, arra hogy hogyan játszottak együtt Orah-val, hogyan kergették a pulykák az erdőben, mindenre. Térdre esett.

- Igen, ő Orah - szólt a hölgy. - Együtt hoztalak a világra titeket. Egyenlőek vagytok, hiszen egy anya méhéből származtok.

Ezután, Si Gerong anyja eltűnt. A férfi és a sárkány egymás szemébe néztek, ki tudja meddig álltak így ott. Aztán egyszerre hirtelen mindketten elfordultak. Si Gerong a faluja irányába indult, Orah pedig a szavanna felé.

Attól a naptól kezdve, Si Gerong és a falu népe soha többé nem bántották a sárkányokat. A sárkányok szabadon vadászhattak az erdőben és a szavannán, vadmalacra, szarvasra és az erdő állataira. Ha egy sárkány túl öreg volt, hogy vadásszon magának, a falu lakói enni adtak neki, úgy törődtek vele, mintha a saját családtagjuk lett volna.

 

/saját fordítás - ha felhasználnád kérj engedélyt!/