Ijen vulkán mászás

Ijenminer

Megérkeztünk Banyuwangiba, ahol megkerestük a szállásunkat. Szokásosan indonézesen-kalandos volt. Semmi sincs sehova kiirva, random embereket leszólítok, akik egy ház elött ülnek, hogy hol van ez a hely, a recepció stb.
- Hat itt van, de nincs itt senki. - jött a válasz.
Mondom, mi az hogy nincsenek itt? Este 8 van csak.
- Hat a kórházban vannak.
- Kórházban?!
- Igen.
- És mikor jönnek vissza?
- Nem tudom.
Keringtünk még egy kicsit, megintcsak visszairányítottak minket ugyanahhoz a társasághoz, hogy az a recepció.
- Jó estét megint!
- Jó estét.
- Azt mondták itt a recepció.
- Igen. - végre felfogták, hogy nem tágítunk innen, és felhívták a tulajt, aki közölte, hogy 10p és itt lesz.

Indonéz létére egészen be is tartotta. Megpróbáltam aludni, kevés sikerrel, így végül 2 óra alvás után hajnali 1kor motorra pattantunk és felvezettünk az Ijen parkolójáig. Hajnali 2-re értünk oda, nagyon hideg volt, úgyhogy muszáj volt nagyon felöltözni, zokni+szandál és társai. A belépô mivel hétvége van, 150 ezer rp/fo, lokál jegy 7500 IDR.

Ahogy elindultunk felfelé, néhányan elkezdtek kiabálni felénk, hogy ojek/taxi! Mint késôbb kiderült, olyan 8 ezer ft-nyi rupiah-ért ilyen kicsi kocsiban felcipeltetheted magad a kráter széléig. 3 erôs ember húzza, és elég furcsa látvány, megpróbáltam felvenni videóra, mivel sötét volt, nem tudom hogy sikerült. Természetesen, nem kértük ezt a furcsa szolgáltatást.

Nagyjából 2 óra alatt másztuk meg a 3km/800 méteres szintemelkedést a sötétben és lemásztunk a kráterbe. Az utolsó pillanatokban értünk oda a kék lángokhoz, hogy még lássuk ôket mielôtt felkel a nap. Ömlött a kéngáz mindenhonnan, iszonyat büdös volt. Nincs olyan profi felszerelésem, hogy igazán jó képet tudjak a sötétben a kék lángokról lôni - az eredményt a képek között láthattok.

Nagyon szürreális volt, ahogy felkelt a nap a kékeszöld kénsavas tó néha-néha elôbukkant a füst mögül, közben ez a szürreális táj, szürke-hegyes szúrós csúcsok néhol élénksárga színezettel.

Ahogy egyre világosabb lett, egyre jobban lehetett látni a bányászokat, akik a sûrû füstben bányászták a ként. A szélirány változásaival, néha elárasztott minket is a füst. Szép ez a gázmaszk, de ha igazán rád fújja a sûrû füstöt a szél, semmit sem véd. Ilyenkor le kell guggolni, nem kapsz levegôt és látni sem látsz mert a szemedbôl ömlik a könny, és csípi a kénsav. Egyszer majdnem bepánikoltam, amikor nagyon nem akart változni a szélirány, botladoztam vakon, egyre kevesebb volt a levegôm - hát nem szívbajosaknak való kalandos egy hely ez.

Beszélgettem kicsit a bányászokkal. Napi 2x fordulnak 70-100kg kénnel a hátukon. 150kg kénért 200 ezer IDR-t kapnak, ami nagyjából kicsit több mint 4000ft. Ez indonéziában nem rossz fizetés, bár ha azt nézzük, hogy teljesen rá megy az egészségük akkor pokoli kevés. A beszélgetés egy részét felvettem, így a videóban majd láthatjátok.

Amikor kinézelôdtük magunkat, elindultunk felfelé. Nagyon meredek és köves az út kifelé a kráterbôl, elképesztô, hogy ~100kg-val képesek felmászni itt.

Nagyon szép de megterhelô élmény az Ijen. Még mindig ömlik a kén a pórusaimból. Holnap megint útra kelünk, legközelebb a Bromo élményekkel jelentkezem.

 

Képek facebookon: 

https://www.facebook.com/indoneziavlog/posts/613245165883304?__tn__=K-R